Jó volt újra “dolgozni” menni. gyönyörűséges napra virradtunk, hétágra sütött a nap. Most nagyon messzire kellett mennem, Sallyport van a legtávolabb a lakhelyemtől, legalább 15 perc séta. Már egyáltalán nincsenek új arcok, mindenki ismer. Egy gyors ismertetést kaptam az egyik kolléganőtől, hogy mely projektek kerültek ebbe az új irodába, amelyen szinte még meg sem száradt a festék. Azonkívül, hogy az iroda fölött itt is vannak lakások, amelyeket a Focus ad bérbe, az irodára a bővítések miatt volt szükség, kell a hely az új kollégáknak. Ez a kolléganő a TSS nevű projektben dolgozik – ez lényegében egy mediátor szerepet betöltő tevékenység, a bérbeadók és a bérlők között közvetít. Természetesen itt is hajléktalanná vált emberekről van szó, akik amúgy nehezen jutnának bérleti lehetőséghez különböző problémák, pl. droghasználat, erőszakos cselekmények, stb. miatt. A TSS tevékenysége mindkét félnek hasznos, mert a bérbeadó örül, hogy egy szervezet áll a bérlő mögött, a bérlő meg valószínűleg nem jutna lakhatáshoz másképp. Vannak, akik kapják a HAP-ot, (az önkormányzati támogatást) a bérlethez, de nem mindenki. Ez a fajta közvetítés nem alkalmas olyan egyéneknek vagy családoknak, akiknek intenzív támogatásra van szükségük – itt tulajdonképpen a bérleti időszak első négy-hat hónapjában nyújtanak szolgáltatást a felmerülő problémák tisztázásához. Jellemzően egyedülállók vannak a programban, de néhány családdal is dolgoznak. Ők többnyire valamilyen bed&breakfast-szerű helyen laktak előzőleg. Nagyon nehéz számokat szerezni a kollégáktól, és brosúrákkal sem nagyon tudnak szolgálni, de kb. 150 ilyen bérlettel dolgoznak most. Nagyon tetszett, hogy ő is kitért arra, hogy milyen fontos, hogy mennyi támogatást adnak az ügyfeleknek. Meg is jegyeztem, hogy van egy csomó dolog, amit itt tapasztaltam, és szívesen hazavinném, de anyagi okok miatt kizárt, hogy megvalósuljon, az azonban bizonyos, hogy itt sokkal tudatosabban választják meg a szakemberek azt a minimális támogatás-mennyiséget, ami még tényleg az ügyfél segítségére szolgál, és nem teszi őket függővé hosszútávon. Ez a nagyon helyes kolléganő elmesélte, hogy azért itt sem megy ez mindenkinek olyan jól, és szerencsésnek nevezte magát, hogy ő képes megőrizni a szakmai lelkesedését, mégpedig annak köszönhetően, hogy egy farmon él, ahol minden nap feltöltődhet. Csacsikat tartanak az édesanyjával – ez egy nemzeti fajtamentő program, a csacsikedvelők náluk tarthatják az állataikat, vagy ha vesznek egyet, ők gondját viselik. Még terápiás csacsigoltatást is végeznek, erre speciálisan kiképzett szamarakon. Nagyon jól érzi magát a bőrében, most még papírt is szerez, mezőgazdász főiskolára jár. Gyerek hálistennek nincs, mondja – érdekes, ezt mástól is hallottam, több harmincas kolléganő válaszolta, hogy hálisten, nincs gyereke, és ez így jó. A katolikus Írországban.
11-től kezdődött a szokásos team. Nagyon hasonlatosan működött az otthonihoz: mindenki behozhatta az aktuális problémás ügyfeleit. Az első nagyobb téma az volt, hogy az ügyfelek megtudták, hogy nyílik egy új családi HUB, és elkezdtek lobbizni, hogy ki kerülhet majd oda. Jórészt a Castlecourt nevű, meglévő helyről költöznek majd át, viszont nem lesz lehetőség mindenki számára az új helyen, úgyhogy néhányan meg azon aggódnak, hogy maradhatnak-e azok, akik nem mehetnek az új helyre. Triona mindenkit megnyugtatott, hogy igen, és megígérte, hogy minden érdekelttel beszélni fognak. Ezután hosszas ötletelés következett az új hely elnevezéséről, hatalmas kacajokkal kísérve, amit persze nem mindig értettem, hiszen olyan dolgokra vonatkoztak, amit én nem is érthetek. Most amúgy is kb. itt tart a szövegértésem; gyakorlatilag mindent megértek, ha nincsenek benne nevek, vagy rövidítések, és ha nem engedik el magukat a kollégák teljesen. Voltak utalások arra, hogy legyen benne Triona neve, olyasmik is elhangzottak, amik nekem ilyen vicces nagyzolás-félének tűntek, végül, ha jól értettem, Tearmon lesz a neve, ami valami ír szó. Az ügyfelek közül az érdekesebb ügyek egyike egy kerekesszékes bérlő volt, frissen műtötték, akadálymentes helyre lenne szüksége, de lehet, hogy egyelőre nem lesz teljesen önálló, így más elhelyezést kell neki keresni. Volt még szó egy “traveller” lányról is, neki senki nem akar lakást kiadni. Újra szóba került Keira egyik ügyfele – már hallottam róla régebben is, egyhónapos rehabilitációra jelentkezett, de most kiderült, hogy közben meg fog érkezni az ellátása, amit csak ő vehet föl, és nem tud érte menni, ha nem engedik ki a rehabról. Édesanyja, aki fölvehetné, pont el fog utazni. Hamar leesett mindenkinek, hogy az ügyfél csak játszmázik, így akar kibújni a saját elhatározása alól.
Kellemes ebédszünet után irány a Keiran által szervezett művészetterápia. Egy fura technikával gipszbábut készítettünk – egy váz-szerűségre kellett gipszes textilt tekerni, hasonlóan a törött kéz begipszeléséhez. Szinte az összes résztvevővel találkoztam már, élvezetes volt velük együtt alkotni. A munka hevében elfelejtettem képeket készíteni, pótlom.
A nap további részében a csodálatos időjárást élveztem, a többi városlakóval egyetemben, akik csapatostul csodálták a tiszta időt és lelkesen fotózták a naplementét. Szerintem itt kuriózum egy ennyire hibátlan naplemente. És jöjjenek a képek!
Az ír Jumurdzsák? Nem találtam semmilyen föliratot a szobron
Shannon újra a helyén, befér a medrébe és a híd alá
Kikötő is van ám, pont az utcánk végében, de csak egy nagy kerítés látszik belőle – most bekukucskáltam, arra ment le a nap
A jó öreg Shannon és a giccses naplemente – hattyúval!
7
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: