Csütörtök reggel – a szikrázó napsütésben, a tegnapi egésznapos eső után szükségesnek találtatott a parkban található kis pavilon tetejének csillogóra mosása – talán valami előkészület a jövő heti BBQ-versenyre? De ne szaladjunk, előre, mindent a maga idejében! Szóval a kivételes időben reménykedve mentem az irodába, hátha valami kinti foglalatosság vagy legalább valamilyen külső helyszín meglátogatása lesz a program. Nos, csalódnom kellett, egészen délután “half three”-ig (esküszöm, így mondják a fél hármat) várnom kellett, hogy legyen valami történés. Szokás szerint a 12-es ügyfél lemondta a találkozót, ahova hivatalos lettem volna, mivel egy tárgyaláson kellett megjelennie, szerencsére csak tanúként.
Délelőtt azon elmélkedtem, hogy mennyire hasonló az itteni munkamorál-intenzitás a mienkéhez. A csütörtök már magán hordoz péntekes jegyeket – hétvége tervezgetése, kellemese ebédszünet, stb. Az ebédszünet mindig szigorúan egy egész óra, de most valahogy olyan bőséges egy óra lesz belőle, és egy kicsit extrább a menü is. Néhányan a szokásos sarki Spar helyett egy izgalmasabb helyre megyünk, ahol halloumi menü is kapható, sok más finomsággal együtt. Én a halloumi menüt próbáltam, isteni volt, ráadásul nem tudtam ellenállni egy csodálatosan kinéző és valószínűleg nagyon egészséges csokis-mogyorós sütinek. Úgyhogy tényleg eléggé hétvégies-kényeztetős volt a délelőtt. Többször bevonódtam nevetgélős-szakmai-magánéleti csevegésbe. Az egyszem fiú kollégától kaptam néhány fölmérő kérdőívet, olyan leendő ügyfelekét, akiket jövő héten fogunk megkeresni. Érdekesek voltak a dokumentumok. Többnyire önkitöltős módszerrel számoltak be a jelentkezők lakhatásuk eddigi történetéről, és hogy miért szorulnak a Focus Ireland támogatására. Tartozik a fölméréshez még egy adatlap, amit a közvetítő kolléga készít, és próbálja megjósolni benne, hogy képes lesz-e a jelentkező megfelelni az önálló lakhatás követelményeinek, vagy ha nem, mekkora és milyen támogatásra lesz szüksége. Többnyire húsz év körüli fiúk-lányok a jelentkezők, a lányok többnyire babával. A legkirívóbb az az eset volt, ahol a lány a párhetes kisbabájával kénytelen volt megosztani a szobáját a középiskolás húgával. Ezt talán magyar szemmel nézve sem ideális, és megérdemelne egy közös gondolkodást, hogy milyen megoldások lehetségesek – hajléktalannak azonban biztos nem neveznénk a lányt. Nyilván ez csak egy viszonyítási alap, nem állítom, hogy az írek túl igényesek, vagy hogy jó, hogy nálunk akár két család is ellakik egy szobában, csak annyit jelzek, hogy kb. milyen színvonalon van a hajléktalanellátás itt.
At half three, azaz fél háromkor (nem tudom megemészteni, hogy minek tölt az ember hosszú órákat-napokat nyelvtani szabályok bemagolásával, amik aztán a gyakorlatban értelmüket vesztik) jelenésünk volt a Sallyportnál lévő irodában. Ide újból autóval mentünk, amúgy kb. tíz perces séta lett volna, de ennek a kolléganőnek is fizetik a benzinét, úgyhogy autóztunk. Útközben jókat beszélgettünk, utazásról, pénzről. Nos, az ő fizetése, lévén, hogy fiatal, és csak nemrég dolgozik a Focus Irelandnél, 33.000 euró/év. Hm. Ebből tényleg lehet utazgatni, és még autót is venni, még ha drágák is a lakások vagy a bérletek. Egy Guinness a sarkon 4,60. Maga a megbeszélés elég furán zajlott. Több fiókból voltak jelen kollégák Limerickből és a környékről. Egy sorozat részeként gyűltek össze, hogy megbeszéljék, milyen ingatlanokat vegyen meg a cég bővítés céljából. Szó nem esett pénzről, csupán arról folyt a diskurzus, hogy lenne igény egyszobás apartmanokra is, de van egy család, amelyik nyolc vagy kilenc gyerekkel keres lakhatást, az ő számukra is fontos lenne megoldást találni. Szóval néhány munkatárs feladata, hogy megszerezhető ingatlanokat keressenek, és azokat a menedzsment majd megpróbálja megszerezni. Lehetőleg üres, vagy a tulajdonos által használt ingatlant keresnek, mert ha bérlő van benne, elhúzódhat az átadás. Maga a megbeszélés Triona, azaz Catriona vezetésével folyt. Ő lenne az Erasmus program vezetője, de én ma láttam először, és elvben keddig nem is fogom újra. Talán készült valami jegyzőkönyv, de nagyon furcsa volt, hogy egy ilyen teljesen konkrét témában jegyzetelés vagy valamilyen közös felület használata nélkül zajlik az eszmecsere. Én mindenképpen használtam volna legalább egy flipchartot, vagy kivetítőt, nem fontoskodásképpen, csak hogy mindnyájan tudjuk, miről is van szó. Elaine (remélem, jól írom a nevét), a legközelebbi kolléganőm velem együtt kissé értetlenkedve jött ki, pedig feladatot is vállalt.
Érdekes, hogy azon a környéken még nem jártam eddig, a Milk Market háta mögött van, és egy nagy, zöld kupola uralja. Kérdeztem, hogy mi az, és erre Elaine utalt egy korábbi beszélgetésünkre, a Magdolna-nővérek című filmről. Állítólag ott is egy ilyen mosoda és “anyaotthon” működött.
https://port.hu/adatlap/film/tv/a-magdolna-noverek-the-magdalene-sisters/movie-54137
Mindenképpen visszajövök a környékre.
A megbeszélésen találkoztam Patriciával, aki a diákoknak szóló látogatásokat szervezi, amibe engem is be fognak csatornázni. Megígérték, hogy sűrűsödni fog a programom.
Visszamentünk a “bázisra”, a Catherine Place-re. Még egy kicsit beszélgettünk, aztán elindultam délutáni “portyámra”. Mivel még mindig gyönyörű idő volt, nagyobb kirándulásra szántam el magam. A tegnapi nap után kedvet kaptam újabb traveller látványosságra, így elindultam a hatvan kilométernyire levő Rathkeale-ba. Sokat olvastam a faluról. Van olyan cikk, amelyben kétségbeesetten említik, hogy a falu teljesen el-travelleresedik (nem tudom jobba fordítani, csak az “elcigányosodik” mintájára. Mások puszta tényként említik, hogy mióta a “Bazi nagy cigány lagzi” (My big fat Gipsy weddings)
https://en.wikipedia.org/wiki/Big_Fat_Gypsy_Weddings
óta a falu az érdeklődés homlokterébe került. Az út egy szintén híres, a buszból ír Szentendrének kinéző falu, Adare mellett vezetett, lehet, hogy ez is megnézem egy délután. Egyes egyedül én szálltam le Rathkealében a buszról. A megálló gyakorlatilag a városka szélén van, egy mezőgazdasági lerakat előtt. Nem is volt könnyű megtalálni, hogy merre van a központ. Először egy teljességgel jelentéktelen, és szinte kihalt települést érzékeltem, pedig délutáni csúcsidő volt, amikor elvben a felnőttek munkából, a gyerekek iskolából igyekeznek haza, boltba mennek, ilyesmi. Aztán lassan megjelent a tegnapi srácokhoz nagyon hasonló kis csapat. Ír viszonylatban is nagyon vörösek és szeplősek voltak, és huncutul kedvesek. Így meg mertem kérdezni, hogy travellerek-e, és merre laknak a faluban travellerek. Azt mondták, mindenhol. Jobban körülnéztem, bementem egy kis sikátorba, és lassan megértettem, hogy mi olyan fura a kihaltságon kívül. A házak mérete és fazonja nem tért el nagyon az eddig látott ír házakétól, de ezek iszonyatosan zártak voltak. Míg az ír nappalik szinte az utcán vannak, belátni a konyháig, a tűzhelyig, itt szigorúan le volt függönyözve, sőt, rolózva minden. Az előkertekben nem volt egy négyzetcenti zöld, le volt betonozva vagy díszkövezve. A srácokon kívül nem nagyon járt senki az utcán, csak néhány autó száguldozott, nagyobbak és régebbiek, mint az itteni átlag. Tekintve, hogy tényleg nagyon óvatosan közlekednek mindenhol, ez elég feltűnő volt. A fiúkon kívül csupán néhány háziasszonnyal sikerült szóba elegyednem, de ők számomra teljesen átlagosnak néztek ki. Nem örültek nekem, de nem is voltak elutasítóak. Kérdeztem, hogy jól látom-e, hogy ilyenkor nincs nagy mozgás az utcákon – mondták, hogy igen, inkább hétvégén van mozgás.
Találkoztam még végül néhány fiatallal, középiskolás korúak lehettek, és úgy néztek ki, mint egy cserkészcsapat. A lányokon nem láttam semmit abból a sok különös ismertetőjelből, amire felhívták a figyelmemet. Se feltűnő ruhák, se túlzó smink, egyszerű iskoláslányok voltak, talán kicsit hosszabb hajúak és szeplősebbek, mint az átlag.
Ja, és a lényeg! Mint a képeken is látható, TÉNYLEG szinte minden udvarban ott állt egy-két igen méretes, komfortosnak tűnő lakókocsi, amelyek láthatóan használatban vannak. Az újságcikkek szerint sokan bár használják a házukat, aludni kimennek a lakókocsiba. Több angol rendszámú autót is láttam – állítólag a városka olyan fontos központ, hogy karácsonyra (ami gyakorlatilag Halloween után elkezdődik) mindenfelől idegyűlnek a travellerek, és együtt ünnepelnek.
Kis templomi csendélet – itt is találkoztam néhány emberrel, láthatólag egy keresztelő után voltak, és nagyon fesztelenül fényképezkedtek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: