A kommunikáció napja. Mondhatni megtört a jég, ma rengeteget beszélgettem és hallgatgattam. Értettem és félreértettem. Ahhoz képest, hogy lényegében ez volt a harmadik napom a szervezetnél, nem rossz eredmény.
Mindenki nagyon kedves, és tudják, hogy ha a nevemet mondják, odafigyelek. Amúgy nem tudok folyamatosan a beszédre koncentrálni, bár egyre többet megértek. Néhány kolléga angolja kimondottan kellemes a fülemnek, másoké nagyon nehezen érthető, de ha többet beszélgetek valakivel, megszokom azt is. Nem is a fura ír akcentus a nehéz, hanem a tempó.
Déleőtt már azt hittem, képben vagyok. Deirdre (ő a nehezen érthető név, de már megértettem) mára is ígért nekem egy beszélgetést, egy új megállapodáson vehettem volna részt. Azonban a tárgyalóban éppen egy “PIE”-nak nevezett szupervízió-szerűség folyt, amin a szervezet többi telephelyéről is részt vettek. Így a megbeszéléseket át kellett csoportosítani. Én úgy értettem, hogy Deirdre későbbre tette az övét, hogy Danika időpontja is beférjen, hiszen így csak fönt, a máskor étkezésre használt térben maradt lehetőség a találkozókra. Így amikor láttam, hogy érkezik az ügyfél, megörültem, hogy lesz azért ma is egy beszélgetés, amin részt vehetek. De nem így történt. Először is kiderült, hogy a megbeszélés lent lesz, az irodában, és addig mi, az éppen facér szociális munkások ültünk fönt az étkezőben. És nem Deirdre ügyfele érkezett, mert ő közben lemondta, hanem Danikáé. Végül ez a fura helyzet tette lehetővé, hogy igazi beszélgetésbe elegyedhessünk, hiszen senki nem tudott dolgozni, és ebédelni sem kellett. Meghallgathattam, ahogy Sarah beszámol az egyik ügyfelével történt találkozásról. Sophie, akiről már sokat hallottam az elmúlt napokban, az egyik apartmanházban lakik, és sehogy sem tud együtt élni a szabályokkal. Lebukott, mert vendégeket fogadott a lakásában – erre azt mondta, jobb lesz neki egy másik házban, ahol nincs kamera. (Egyébként van lehetőség vendégek fogadására, de csak nappal, este tíz után nem maradhat vendég.) Hasonló válasza volt minden ellene felhozott panaszra – nehéz volt fogást találni rajta. Sarah meglehetősen felhúzta magát, de aztán egy közös nevetés kíséretében megállapítottuk, hogy az ügyfelek mindenhol egyformák.
Deirdré-t egy ügyfele fölhívta, hogy azonnal segítsen neki lakhatást találni, mert nincs hova mennie. Eddig barátoknál volt, de onnan is el kellett jönnie. Szabályosan zsarolta, hogy ha nem segít, az utcán kell aludnia. Ez is ismerős volt a saját tapasztalatomból. Természetesen Deirdre tudta, hogy valahol csak aludt, hát majd ma is fog – ráadásul az ő megállapodásuk nem vészhelyzetre szólt, hanem arra, hogy megfelelő körülmények esetén a fiú kap lakhatást az egyik apartmanházban. Jó volt végigkövetni ezt a beszélgetést így, hogy csak az egyik felét hallottam. Egy furcsaság kiderül – miben vagyunk jobbak mi otthon. A fiú kérte, szinte követelte, hogy Deirdre oldja meg, hogy valahol kimoshassa a ruháit. Mivel az apartmanok mindegyike föl van szerelve mosógéppel, erre nem nagyon volt válasz. Azt egyik kolléga sem tudta, hogy a nappali melegedőben vajon van-e mosási lehetőség.
Még egy érdekes beszélgetésem volt az egyik recepciós kolléganővel. Elmondta, hogy a Focus Ireland tulajdonképpen egy örömteli hajléktalan-ellátó. Itt már azok az ügyfelek jelennek meg, akik valamennyire képesek együttműködni, és képesek a támogatást használni. Én is ezt éreztem eddig: tulajdonképpen milyen könnyű ezekkel az értelmes, reményteli fiatalokkal foglalkozni, akiknek még jó esélyük van egy teljes életre. Ráadásul a nyújtható segítség nem kicsi – minőségi lakhatás plusz személyre szabott szolgáltatások. Nyilván ez a dolgok leegyszerűsítése, a későbbiek árnyalni fogják a képet.
Beszélgettünk még arról, hogy milyen lehetőségeket szerveznek nekem. Elvben egyetemisták csoportjához fogok tartozni, akikkel majd végiglátogathatom a város és a környék intézményeit. Lehet, hogy Tipperarybe is eljutok!
A nép fénypontja azonban a délutáni kirándulás volt. Még tegnap, az egyetemre menvén kiszúrtam egy lakókocsi-tábort az egyik bevásárlóközpont tövében. Mivel elég vacak idő volt, elhatároztam, hogy kimegyek oda, megnézem az utazókat és utána “shoppingolok”. Hát ilyen az “irish traveller” tábor Limerick mellett, a bevásárlóközpont tövében:
Az összes kép a szereplők beleegyezésével készült. Délelőtt rákészültem kicsit a témára – hát minden stimmel. A legnagyobb hátrányuk valóban az egészségügyhöz, az oktatáshoz és az infrastruktúrához való hozzáférésben lehet. Az egészségi állapot látszott a fiatal felnőtteken, az infrastruktúra pedig … Nos, az is egy érdekesség, hogy rettenetesen megörültek a képeknek gyerekek, felnőttek egyaránt. Kb. mint otthon egy kis faluban évtizedekkel ezelőtt. Felajánlottam, hogy elküldöm nekik e-mailben. Egyetlen embernek – felnőttnek, gyereknek – sem volt e-mail címe!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: