6. nap

A mai napot tényleg “kimaxoltam”. Munka, utána kibuszoztam az egyetemre, alaposan körülnéztem.

Utána rohanás vissza, mert elígérkeztem a szállásadómnak az esti ír tánc oktatásra. Ott is voltam, egészen az első táncig, konstatálva, nem az én műfajom. Visszafelé beugrottam a sarki kocsmába (a sarkon levő három kocsma közül az egyikbe) egy sörre, ahol élő zene is volt. Na, arra biztos szívesen táncoltam volna!

A mai nap szakmai része, újfent csak adatok nélkül:

Két ügyféltalálkozást is módomban állt megtapasztalni. Az egyik egy fiatalember volt, Adam, aki egy felmérés-szerű első interjúra érkezett. A key-workere szerette volna bejuttatni egy Focus Ireland-féle lakhatásba. A key-worker csak bekísérte a fiút, aztán elment, csak Adam, a Focusos kolléga (sajnos nem tudom a nevét, nagyon ír, igyekszem megérteni a közeljövőben) és én. A fiú 21 éves, anyja új élettársával nem jön ki. Otthon van két kistesója, őket nagyon szereti. Egy ideig a nagymama gondoskodott róla, de ő sem bírja nézni, hogy a fiú egész nap semmit tesz. A mostohaapa próbált lehetőséget biztosítani a fiúnak, hogy önálló albérletbe mehessen, ezt alapszinten meg is finanszírozta, de ezek a kísérletek nem jártak sikerrel, mert ilyenkor Adam alkohol-és drogproblémái súlyosbodtak. Gyerekkora óta kezelik magatartászavar miatt (gondolom, valami ADHD-féleség lehet), gyógyszert is szed rá. Az interjú alatt végig nagyon kedves és együttműködő volt, őszintén válaszolgatott, bennem egy 12 éves kamasz benyomását keltette. Nem értelmi képességei miatt, azokat kiválónak mondanám, inkább zavara tette kölykössé.

A beszélgetés elején a kolléganő röviden ismertette az interjú célját, és hogy Adamnak milyen jogai vannak. A kérdéseket lényegében egy kérdőívről olvasta föl, bár ettől nem volt kihallgatás jellege, de nekem valahogy furcsa volt. A válaszokat gondosan le is írta, addig a fiú csak nézett maga elé. Én biztos nem tudtam volna nelki nemet mondani, de a kolléganő szerint nagyon szoros együttműködésre lenne szükség az esetében, és nekik csak heti egy találkozóra van kapacitásuk, úgyhogy valószínűleg el fogják utasítani. Igyekeznek más megoldást, esetleg mentális támogatást ajánlani részére.

Nem sokat ültem tétlenül, hamarosan elindultunk ugyanennek a kolléganőnek egy ügyfeléhez. Autóval mentünk, bár a lakás bőven a városon belül volt, de így mégis gyorsabb volt. Egy 19 éves lányt és 16 hónapos kislányát látogattuk meg. Egy apartmanház-szerűségben laknak, ahol a szervezet több lakást tart fönn. A hát maga nincs a legjobb állapotban, a lépcsőház koszos – nem a lakók takarítják, hanem egy cég, aki nem végzi rendesen a munkáját. A lakást azonban szerintem bármelyikünk elfogadná. Rendezett, alapdolgokkal ellátott két szoba plusz nappalis lakás, a nappaliban amerikai konyhával, mosógéppel. Gondolom, a kislány miatt kaptak két hálót. A gyerekszobában a babaágyon kívül is volt egy ágy, a hálóban szintén, a nappaliban pedig ülőgarnitúra állt. A lány látszólag rendben van, gondozza a kislányt. Hamar elköszöntünk, már kint kérdezgettem egy kicsit a kolléganőt az ügyfélről. A lány sokáig az utcán élt, nem tudjuk, miért. A gyermek apjával megromlott a viszonya, így egyedül maradt. Anyjához nem mehetett, bár ő nagyon támogatja – az a terv, hogy a lány hamarosan visszamegy az iskolába, és addig a nagymama fog vigyázni a kislányra. A lakásért heti 32 eurót fizet, plusz minimális rezsiköltséget, ezt az alapellátásból (heti 180 euró, amit azért kap, mert gyermekét egyedül neveli) könnyen ki tudja fizetni. A karbantartásról, javításokról a Focus Ireland gondoskodik.  Elvben másfél évig maradhatnak, de mivel jó eséllyel nem nagyon tudnak neki mit ajánlani majd, lehet, hogy tovább marad. Senkit nem tesznek utcára.

Voltam ezenkívül a cég másik irodájában, a pályaudvar közelében is, de ott nem sokan tartózkodtak. Az ott levő kolléganő viszont nagy beleéléssel mesélte, hogy korán jött munkába, és meglátott az utcán egy fiatal srácot, aki összehúzva magát aludt. Megkérdezte, hogy jól van-e, a fiú mondta, hogy berúgott előző este, és nem tudott hazamenni. A kolléganő komolyan aggódott érte, ajánlott neki ruhát, segítséget, de a fiú csak pihenni akart. Elmondták, hogy nagyon ritka az ilyen eset errefelé. Szomorúan kellett elmesélnem, hogy nálunk az ilyen jelenetek teljesen megszokottak.

A délelőtt folyamán kérdezősködtem az “irish traveller”-ekről, az úgynevezett ír cigányokról. Limerick közelében is vannak, és ha jól láttam, sikerült is megpillantanom az egyik táborukat a buszról egy nagy bevásárlóközpont mellett. Néhány ló bóklászott a telep körül, egy fiú még mutatványokat is mutatott be egy lóval. Megpróbálom közelebbről is megnézni őket, nagyon romantikusnak tűnt az életük.